Demonstrátorokat és mentorokat tüntettek ki a Demonstrátori Diákkör tavaszi közgyűlésén

2024. május 7.

A pécsi orvoskar Demonstrátori Diákkörének tavaszi közgyűlését április 16-án rendezték az új oktatási épületben. Az eseményen több mint százan – mentorok, hallgatók, oktatók – vettek részt. Kitüntetésben részesültek a DDK-ösztöndíj nyertes hallgatói, valamint a kimagasló mentori munkát végző oktatók is.

A Demonstrátori Diákkör 2015-ös megalakulása óta 1020 hallgató csatlakozott a szervezethez, és csak az idei tanévben 189-en. Az utóbbi években félévente már több mint 300-an végeznek demonstrátori munkát az egyes intézetekben és klinikákon. A magyar, a német és az angol évfolyamok kiemelkedő teljesítményű hallgatóit az eddigi aktív demonstrátori félévek száma, a demonstrátori munka tantárgyak keretében teljesített kreditjei és a kötelezettségeken túli diákköri tevékenységük alapján díjazták.

A kitüntetetteknek és a kimagasló mentori tevékenységet végző oktatóknak dr. Czopf László oktatási dékánhelyettes, dr. Fittler András, a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja és dr. Tamás Andrea, a Demonstrátori Diákkör elnöke adták át az elismeréseket. A díjazási szempontok közül kiemelendők a nagy sikerű demonstrátori workshopok és az egyéb, kötelezettségeken túli tevékenységek. Különösen nagy népszerűségnek örvendett az Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet segédoktatói képességeket fejlesztő workshopja, a belgyógyászati, betegvizsgálatot oktató, propedeutika workshop, valamint az anatómiai és neurológiai workshopok is, melyeken három nyelven, több mint száz magyar, angol és német programos orvostanhallgató vehetett részt.

A közgyűlésen dr. Czopf László oktatási dékánhelyettes, a demonstrátori munka tantárgy felelőse, valamint dr. Tamás Andrea DDK-elnök köszöntötte a megjelenteket. Dr. Czopf László beszélt a DDK innovatív, integrált elektronikus rendszeréről, ami szeptembertől segíti a demonstrátori aktivitás adminisztrációját. Új elnökségi tagként megválasztották Al-Nhmi Ádámot, aki Brunauer Alexandra végzős hallgatót váltja a DDK vezetőségében. Az első alkalommal megrendezett BRAIN MATTERS neuroanatómiai és neurológiai workshopról Tanusha Baijnath és Patrick Monteiro senior demonstrátorok számoltak be. A 2023 novemberében, három nyelven zajlott belgyógyászati workshop szervezéséről, lebonyolításáról és az itt gyűjtött élményekről prezentált Peresztegi Míra Zsófia senior demonstrátor hallgató, aki a DDK elnökségének tagja is. Ő tartotta a beszámolót a Bangkokban rendezett Thai Medical Education Conference nemzetközi kongresszusról is, melyen a pécsi orvoskar két poszterrel és egy szóbeli poszter-prezentációval mutatkozott be.

DÍJAZOTT HALLGATÓK:

I. DÍJ:

Beck Brandon (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, II. sz. Belgyógyászati Klinika és NDC)

Mentorok: Eklicsné dr. Lepenye Katalin, dr. Bolba Nóra, dr. Laczy Boglárka, dr. Szigeti Nóra

Patrick Monteiro Andrade Goncalves (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet)

Mentorok: Dr. Németh Tímea, Dávidovics Anna, dr. Sütő Balázs

Baijnath Tanusha (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet, II. sz. Belgyógyászati Klinika és NDC)

Mentorok: Dr. Németh Tímea, Dávidovics Anna, dr. Sütő Balázs, dr. Sélley Eszter, dr. Bekő Viktória

Jessica Seetge (Anatómiai Intézet, Transzlációs Medicina Intézet, Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet, I. sz. Belgyógyászati Klinika)

Mentorok: Dr. Ujvári Balázs, dr. Reglődi Dóra, dr. Gaszner Balázs, dr. Fábián Eszter, dr. Pétervári Erika, dr. Tóth Orsolya, dr. Borbély Éva

Lucas Liliana (Anatómiai Intézet, Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, II. sz. Belgyógyászati Klinika és NDC)

Mentorok: Dr. Reglődi Dóra, dr. Tamás Andrea, dr. Hild Gabriella, dr. Gaszner Tamás, dr. Márkus Bence

Peresztegi Míra Zsófia (Anatómiai Intézet, Élettani Intézet, II. sz. Belgyógyászati Klinika és NDC, Szívgyógyászati Klinika)

Mentorok: Dr. Jason Sparks, dr. Gálosi Rita, dr. Laczy Boglárka, dr. Komócsi András, dr. Sebők Judit, dr. Mohás-Cseh Judit

Németh Nóra Rita (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, Orvosi Készségfejlesztő és Innovációs Központ, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet, II. sz. Belgyógyászati Klinika és NDC)

Mentorok: Dr. Németh Tímea, dr. Bacher Viktor, dr. Laczy Boglárka, dr. Sütő Balázs

Turcsán Bálint (Anatómiai Intézet, Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

Mentorok: Dr. Pham Dániel, Szántóné dr. Csongor Alexandra

Szemes Máté (Anatómiai Intézet)

Mentorok: Dr. Opper Balázs, dr. Pytel Bence, dr. Ujvári Balázs, dr. Tóth Tünde, dr. Gaszner Tamás

Molnár Roxána (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, II. sz. Belgyógyászati Klinika és NDC)

Mentorok: Eklicsné dr. Lepenye Katalin, dr. Laczy Boglárka

Katona Máté (Orvosi Biológiai Intézet és Központi Elektronmikroszkópos Laboratórium,

Anatómiai Intézet, Transzlációs Medicina Intézet)

Mentorok: Görgey Éva, dr. Jason Sparks, Szabó Edina, dr. Garami András

Kamran Anusheh (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, II. sz. Belgyógyászati Klinika és NDC, Transzlációs Medicina Intézet)

Mentorok: Dr. Laczy Boglárka, dr. Garami András, Szántóné dr. Csongor Alexandra

Sepehr Hatami (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

Mentor: Szántóné dr. Csongor Alexandra

Kiss Krisztina (Anatómiai Intézet, Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, Surgical Society)

Mentorok: Dr. Tamás Andrea, Halász Renáta, dr. Sélley Eszter, dr. Ibitamuno Caleb

Bánki Réka (Transzlációs Medicina Intézet)

Mentor: Dr. Garami András

 

II. DÍJ:

Murányi Éva (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet)

Mentorok: Dr. Németh Tímea, dr. Sütő Balázs

Farkas Vivien (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

Mentor: Dr. Németh Tímea

Gläsel Lia (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, II. sz. Belgyógyászati Klinika és NDC)

Mentorok: Dr. Koppán Ágnes, dr. Husznai Róbert

Szabó Boróka (Patológiai Intézet, Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

Mentorok: Dr. Vida Lívia, Eklicsné dr. Lepenye Katalin

Pluhár Anna (Patológiai Intézet, Anatómia Intézet)

Mentorok: Dr. Vida Lívia, dr. Radics Barbara, dr. Horváth Gábor

Fazekas Luca Boglárka (Anatómiai Intézet)

Mentor: Dr. Jason Sparks

Ghunaim Lara Mohamed Samir Saleh (Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet, Surgical Society, Emergency Society)

Mentorok: Dr. Ibitamuno Caleb, dr. Sütő Balázs, dr. Bacher Viktor

Mihályi Veronika (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, II. sz. Belgyógyászati Klinika és NDC)

Mentorok: Dr. Gonda Edit, Szántóné dr. Csongor Alexandra

Tornyos Karolina (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

Mentor: Eklicsné dr. Lepenye Katalin

Hermán Áron (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

Mentor: Dr. Zrínyi Andrea

Setayesh Khazaei (Anatómiai Intézet)

Mentor: Dr. Horváth Gábor

Beck-Faubl Annalena Liza (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

Mentor: Hambuchné dr. Kőhalmi Anikó

Vass Virág (Anatómiai Intézet)

Mentorok: Dr. Jason Sparks, dr. Pytel Bence

 

III. DÍJ:

Nagy Varjas Péter (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

Mentor: Takáts Zsuzsanna

Varga Viktória Lilla (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

Mentorok: Dr. Hild Gabriella, Berta Anikó

Mohos Gabriella Zita (Orvosi Készségfejlesztő és Innovációs Központ, Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, II. sz. Belgyógyászati Klinika és NDC)

Mentorok: Dr. Márkus Bence, dr. Sárkányné Lőrinc Anita, Eklicsné dr. Lepenye Katalin, Berta Anikó, dr. Rendeki Szilárd

Patai Kíra Regina (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

Mentor: Dr. Németh Tímea

Fehérváry Réka (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

Mentor: Szántóné dr. Csongor Alexandra

Blakney Levente Barton (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, Anatómiai Intézet)

Mentorok: Dr. Hild Gabriella, dr. Nagy András

Kovács Réka (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

Mentor: Eklicsné dr. Lepenye Katalin

Godova Gábor Bence (Élettani Intézet)

Mentor: Dr. Péczely László

Ángyán Virág Diána (PTE GYTK Farmakognóziai Intézet)

Mentor: Dr. Farkas Ágnes

Bojzov Katharina (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, II. sz. Belgyógyászati Klinika és NDC)

Mentorok: Dr. Koppán Ágnes, dr. Sebők Judit

Molnár Maja (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

Mentor: Takáts Zsuzsanna

Fodor Zsuzsanna Dorottya (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, Bőrgyógyászati Klinika, II. sz. Belgyógyászati Klinika és NDC)

Mentorok: Nagy Renáta, dr. Koppán Ágnes, dr. Szlávicz Eszter, dr. Fábián György

Park Joori (Anatómiai Intézet)

Mentorok: Dr. Tamás Andrea, dr. Horváth Gábor

Kovács Bernadett (Anatómiai Intézet)

Mentorok: Dr. Szabó Edina, dr. Pytel Bence

Veit Máté (Anatómiai Intézet)

Mentor: Dr. Hollósy Tibor

Schmidt Marcell (Anatómiai Intézet)

Mentorok: Dr. Márton Zsombor, dr. Pham Dániel, dr. Gaszner Balázs

Oláh Tícia (Anatómiai Intézet)

Mentorok: Dr. Fábián Eszter, dr. Pytel Bence

Kocsa János (Anatómiai Intézet, II. sz. Belgyógyászati Klinika és NDC, Transzlációs Medicina Intézet)

Mentorok: Dr. Opper Balázs, dr. Fülöp Gábor, dr. Pétervári Erika

Molnár Nóra (Anatómiai Intézet, II. sz. Belgyógyászati Klinika és NDC)

Mentorok: Dr. Tóth Tünde, dr. Gábor Franciska, dr. Opper Balázs

Elismerő oklevélben részesültek:

  • Baranyai Ferenc (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, mentor: Takáts Zsuzsanna)
  • Naader Karimi (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, mentor: Dr. Németh Tímea)
  • Tóth Paulina Dominika (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, mentor: Dr. Németh Tímea)
  • Strobán Kitti (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, mentorok: Halász Renáta, Sárkányné dr. Lőrinc Anita)
  • Valentine Georgia Lesley (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, mentor: Dr. Németh Tímea)
  • Mózer Veronika (Reumatológiai és Immunológiai Klinika, Anatómiai Intézet, mentorok: Dr. T. Kovács Katalin, dr. Jason Sparks, dr. Kovács László Ákos, dr. Rékási Zoltán)
  • Huszár Emese (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, mentorok: Dr. Hild Gabriella, Egyed Csilla)
  • Major Fanni Napsugár (Anatómiai Intézet, mentorok: Dr. Szabó Edina, dr. Füredi Nóra)
  • Zsiros Anna (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, Anatómiai Intézet, mentorok: Dr. Németh Tímea, dr. Rékási Zoltán)
  • Veres Boglár Katinka (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, Anatómiai Intézet, mentorok: Dr. Németh Tímea, dr. Tamás Andrea)
  • Kiss Fanni Dóra (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, Transzlációs Medicina Intézet, mentorok: Halász Renáta, dr. Balaskó Márta)
  • Knudsen Amanda (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, mentor: Szántóné dr. Csongor Alexandra)
  • Mong Eszter (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, mentorok: Szántóné dr. Csongor Alexandra, Dávidovics Anna)
  • Finsnes Mads Andreas (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, mentor: Dr. Németh Tímea)
  • Irandoust Shaya (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, mentor: Dr. Németh Tímea)
  • Ribaitis David Christopher (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, mentor: Dr. Németh Tímea)
  • Tóth Boglárka (Anatómiai Intézet, II. sz. Belgyógyászati Klinika és NDC, I. sz. Belgyógyászati Klinika, mentorok: Dr. Márton Zsombor, dr. Tóth Tünde, dr. Molnár Gergő, dr. Tótsimon Kinga)
  • Barabás Anett (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, mentor: Dr. Koppán Ágnes)
  • Szabó Péter (Anatómiai Intézet, mentor: Dr. Hollósy Tibor)
  • Gelencsér Gergő (Anatómiai Intézet, mentorok: Dr. Szabó Edina, dr. Pytel Bence)

A mentorok elismerése a díjazott hallgatókkal töltött félévek száma, a 2023-ban regisztrált demonstrátorok száma, a workshopok és egyéb, DDK-hoz köthető tevékenységekben történt aktív részvétel alapján történt

Kiváló Mentor díjban részesült:

  • Berta Anikó (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)
  • Dr. Balaskó Márta (Transzlációs Medicina Intézet)
  • Dr. Csaba Gergely (Magatartástudományi Intézet)
  • Dr. Cséke Balázs (Sürgősségi Orvostani Tanszék)
  • Dr. Dávidovics Anna (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)
  • Dr. Farkas Ágnes (Farmakognóziai Intézet)
  • Dr. Faubl Nóra (Magatartástudományi Intézet)
  • Dr. Filipánits Kristóf (Reumatológiai és Immunológiai Klinika)
  • Dr. Gálosi Rita (Élettani Intézet)
  • Dr. Garami András (Transzlációs Medicina Intézet)
  • Dr. Gaszner Balázs (Anatómiai Intézet)
  • Dr. Gaszner Tamás (Anatómiai Intézet)
  • Dr. Hild Gabriella (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)
  • Dr. Hollósy Tibor (Anatómiai Intézet)
  • Dr. Horváth Gábor (Anatómiai Intézet)
  • Dr. Karádi Zsófia Nozomi (Neurológiai Klinika)
  • Dr. Koppán Ágnes (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)
  • Dr. Kovács László Ákos (Anatómiai Intézet)
  • Dr. Kránicz Rita (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)
  • Dr. Laczy Boglárka (II. sz. Belgyógyászati Klinika és NDC)
  • Dr. Márton Zsombor (Anatómiai Intézet)
  • Dr. Molnár Gergő (II. sz. Belgyógyászati Klinika és NDC)
  • Dr. Nagy Judit (Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet)
  • Dr. Németh Tímea (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)
  • Dr. Pham Dániel (Anatómiai Intézet)
  • Dr. Pétervári Erika (Transzlációs Medicina Intézet)
  • Dr. Pytel Bence (Anatómiai Intézet)
  • Dr. Reglődi Dóra (Anatómiai Intézet)
  • Dr. Rékási Zoltán (Anatómiai Intézet)
  • Dr. Rendeki Szilárd (Orvosi Készségfejlesztő és Innovációs Központ)
  • Dr. Sárkányné dr. Lőrinc Anita (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)
  • Dr. Sebők Judit (II. sz. Belgyógyászati Klinika és NDC)
  • Dr. Jason Sparks (Anatómiai Intézet)
  • Dr. Sütő Balázs (Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet)
  • Dr. Szabó Edina (Anatómiai Intézet)
  • Dr. Takátsy Anikó (Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet)
  • Dr. Tamás Andrea (Anatómiai Intézet)
  • Dr. Tóth Attila (Élettani Intézet)
  • Eklicsné dr. Lepenye Katalin (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)
  • Halász Renáta (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)
  • Hambuchné dr. Kőhalmi Anikó (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)
  • Nagy Renáta (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)
  • Szalai-Szolcsányi Judit (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)
  • Szántóné dr. Csongor Alexandra (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

 

Szeretettel gratulálunk a díjazottaknak!

 

Fotó:

Rozmán Barnabás

Kapcsolódó galéria